Baltasar González

Spanyolország
1992-ben csatlakozott a MAC-hez

Ismerd meg sminkmesterünket

A szintén senior sminkmester, Baltasar Gonzalez Pinel örök makeup-rajongó, akinek szenvedélye már az iskolai tanteremben kitűnt. A katalán városból, Reusból származó Baltasar korai éveiben otthon tökéletesítette tudását, majd iskolapadban folytatta tudása gyarapítását. Kozmetológiát tanult, elmélyedt a mindennapok során használt termékek összetevőinek tudományában, ezt követően pedig a barcelonai M•A•C üzletben helyezkedett el és hamarosan világszerte elismert makeup-mester lett. Szakmai pályaíve mellett arról is mesél, hogyan jutott el a játszótérről a kifutóig és miként vált számára Spanyolország élete első és örök inspirációs forrásává.

Gyermeki rajongás

"A smink iránti érdeklődésem 13 éves koromban kezdődött, de akkoriban elérhetetlennek tűnt megvalósítani a vágyaimat. Ez a helyzet persze lelkesedésemet nem vetette vissza; arra összpontosítottam az energiámat, hogy megértsem, mi is a smink valójában és mindenkin gyakoroltam, aki csak hagyta. Emlékszem, a középiskolában a szünetek alatt az elképzeléseimet barátokon próbálgattam. Mindenki tudott róla, hogy a smink megszállottja vagyok, s így utólag azt kell mondanom, valószínűleg azt gondolhatták: totálisan őrült vagyok."

Feltörekvőben

"19 éves koromban Barcelonába költöztem, kozmetológiát tanultam és ekkor szerettem bele visszavonhatatlanul a szépségápolásba. Négy évig dolgoztam a pult mögött Barcelonában, mint rúzsfelelős. Imádtam rendszerezni és ápolni őket. Azokon a napokon, amikor kisebb volt a forgalom, felhangosítottuk a zenét, s tánc közben takarítottuk a pultot."

Spanyol viszony

"A kedvenc helyem a világban Granada, egy csodálatos andalúziai város, ahol azt érzed, kapcsolatot kell teremtened az egyszerre vad és misztikus gyökereiddel. Ha oda mennétek, én mindenképpen a Coffee Eye Pencilt javasolnám útitársnak, ami tökéletesen visszaadja az atmoszféra hangulatát. Könnyen satírozható, így olyan hatást kelt, mintha egy sötét, hamuszürke fátyol lengené körül a szemed. A mély, szilvaszín ajkakhoz a Nightmoth Lip Pencilt ajánlom, az Haute & Naughty Lasht pedig azért, hogy egy kis extra pezsgést adjunk a szemnek."

Artist Faves: Baltasar G